Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A nyomkövetés alapjai 3.

2009.03.04

Mielőtt az alap nyomról való továbblépést feszegetnénk, rá kell világítanunk a nyomkövetés – szerintem – két alapvető metodikájának különbségére.

 

Az első megközelítési mód alaptétele az, hogy ha egy tanítási folyamatban mindig csak a jó válaszokat engedjük megtörténni egy adott problémára, akkor a megszokás miatt a későbbiekben is mindig jó válaszokat kapunk. Józan paraszti nyelven, a nyomkövetésre lefordítva, ha egy kutyát arra nevelünk, hogy minden lépést átvizsgálva, kényszerítő eszközökkel a megfelelő tempót beállítva hajtsa végre a nyomgyakorlatot, akkor valószínűsíthetően ugyanígy fog végrehajtani minden további nyomfeladatot.

 

A második megközelítési mód szerint, a tanítási folyamatban – természetesen a fokozatosság elvét messzemenően betartva – úgy adagoljuk a kutyának a feladatokat, hogy mindig új problémákat elé állítva magától találja meg a megoldást, ezzel tapasztalás útján tanítja saját magát (a mi általunk megjelölt irányban).

 

Az első módszer abszolút „sterilizált” körülmények között működőképesnek mutatkozik, tart ez egészen addig, amíg BÁRMILYEN, a megszokottól eltérő körülmény nem adódik a nyomterületen (Traktorforgó, más talajegyenetlenségek, pocok luk, váratlan szélfuvallat, stb.,). A sterilizált körülményeket olyan vizsgákra vagy versenyekre értem, amikor a rendezők (mert ez a kívánalom) minden résztvevőnek megpróbálnak egyforma, ideális körülményeket biztosítani. Amennyiben a kutya nincsen megfelelőképpen arra tréningezve, hogy a felmerülő problémákat minden körülmények között saját magának kell megoldania, a váratlan körülmények akár a nyom feladásához is vezethetnek. Mivel ennél a módszernél teljességgel az irányításunk alatt hajtatunk végre minden mozdulatot (mesterségesen beállított stílus, haladási sebesség), az a fajta önállósság, ami ehhez az ágazathoz szükséges nagyon kis valószínűséggel alakulhat ki. Nagyon kevés olyan szakember van, aki ezzel a módszerrel magasabb szintű nyomkövetésig eljutna, de ők több évtizedes múlttal és számtalan „megcsinált” ill. elrontott kutyával a hátuk mögött már rendelkeznek a szaktudással, ami egy ilyen stílusú nyomkövetés végig viteléhez szükséges. Én sokkal fontosabbnak tartom, hogy akár egy kezdő kutyás is, aki jó kapcsolatot tudott kiépíteni a kutyájával és rendelkezik kellő mennyiségű „józan paraszti ésszel” meg tudja tanítani kutyáját nyomkövetni, egy „jó minősítés” teteje, nagyon jó minősítés alja szintű eredménnyel. A második fajta általam preferált módszerben az a jó, hogy mire a kutyával egy vizsgáig eljut valaki a kutya olyan mennyiségű problémát oldott meg önállóan és olyan mértékig „hajt” a tárgyak megtalálására, hogy gyakorlatilag a nyom feladásának a valószínűsége a nullával egyenlő. Nincs annál nyugtatóbb érzés, amikor egy vizsgán vagy versenyen nyugodtan várjuk a nyomot, mert tudjuk, hogy a „jó” mindig megvan, és ez az egész napunknak magabiztos alapot ad. Pályafutásom alatt volt arra példa, hogy a kutyám nem találta meg végig a nyomot, de feladásra egyszer sem került sor, még hosszú percekig tartó hiába való keresés után is úgy kellett a kutyát lecibálni a nyomról.

 

Térjünk vissza az alapnyomra. Már hetek vagy hónapok óta gyakoroljuk az egy törés egy tárgyas alapnyomot. Nagyon oda kell figyelni arra, hogy rendszeresen rendszertelenek legyünk. Egymást követő két alkalommal a nyomnak mindig két jellegzetességét meg kell változtatnunk ahhoz, hogy kutyánkban nehogy megszokásból rossz dolgok rögzüljenek. Az alap nyom mérete a törések iránya a nyomkövetés időpontja, - helyszíne, a talaj minősége, a tárgyak anyaga, mérete, mind tetszőlegesen változtatható. Arra figyelni kell, hogy kettőnél több körülményt viszont ne változtassunk, mert a nyomkövetések folytonossága megszakadhat.

 

Külön kitérnék a szimatkatlanból való elindulás megerősítésére. Ebből a célból azt a módszert szoktam alkalmazni még a kezdő nyomok kidolgozásának során, hogy a szimatkatlanhoz a kutyával mindig más szögben érkezem, ezzel azt szeretném rögzíteni a kutyában, hogy az indulás után nagyon oda kell figyelnie, mert nem tudhatja, hogy a katlanból milyen irányban vezet ki az első nyomszár. Ez az indítási szög a középponttól mindkét irányban akár 60 fokig is eltérhet, természetesen ezt is a megfelelő rendszertelenséggel alkalmazva. Ha a kutya magabiztosan a megfelelő irányba indul megtörtént az elegendő szagfelvétel. Teljességgel felesleges lenne a szimatkatlanban tovább időznie, mivel sikerorientált a nyomon, pont annyit fog időzni ezzel, amennyi szerinte szükséges. Ha ez az idő kevés, akkor nem éri el a célját, a játékra alkalmas tárgyat.

 

Most nézzük meg, hogyan kell kinéznie egy továbblépésre érett nyomkövetésnek:

 

-          a gyakorlás időpontjából, ill. a (mindig más) területre való kiérésből, ill. az „öltöztetésből” teljesen egyértelműen beazonosítja kutyánk, hogy milyen feladat következik.

 

-          szemmel látható várakozással, örömmel készül a feladatra.

 

-          a szimatkatlanhoz vezetve és bármilyen szögből indítva határozottan indul el a nyom kidolgozására (ferde indításnál pár pillanatnyi késlekedés természetes)

 

-          a nyomszáron enyhe kitérésektől (5-10cm) eltekintve határozottan halad, a fejét semmilyen körülmény hatására nem emeli fel, különösen nem tanácstalanságból.

 

-          a töréshez érve nem baj, ha egy-másfél métert túlhalad, túlhaladását észlelve azonnal visszakeres, majd meggyőződve a megfelelő irány megtalálásáról (akár 10-15 mp is lehet) határozottan továbbhalad.

 

-          a tárgyhoz érve azt azonnal örömmel találja meg, majd rögtön játékot kezdeményez a gazdival.

 

-          természetesen a nyomkövetés alatt a gazdi semmilyen segítséget nem ad a kutyának, a         2-3 m-es póráz végig enyhén feszes, ritkán elhangzik egy nyugodt hangú „okos, keresd” bíztatás. Ne csapjuk be magunkat, ha a kutyát segítve érünk végig (akár szóban, akár másképp), akkor még ne lépjünk túl az alapnyomon.

 

Amennyiben ezt egymásután háromszor, négyszer a szükséges változtatásokkal együtt ilyen minőségben meg tudja csinálni, eljött a továbblépés ideje.